Még sose írtam arról, amikor fiatalabb voltam, mint most, de
most, hogy újra megtaláltam ezt a számot belém nyilallt a felismerés, hogy
mennyit változtam csak úgy két-három évvel ezelőtti magamhoz képest. Ahhoz az
énemhez képest, aki ezt a számot maximumra állítva a fejhallgatóján egy
kapucnival a fején, fejét a térdére hajtva ül, egészen addig, amíg valaki meg
nem találja, és meg nem kérdezi tőle, hogy jól van-e. Sose sikerült senkinek
egyetlen olyan dolgot sem mutatnia nekem, ami átsegített volna ezen az
időszakon. Így visszatekintve, az azóta megnézett filmek/elolvasott könyvek
közül talán a Scott Pilgrim a Világ ellen segíthetett volna. De az túl sci-fi
és túl elrugaszkodott volt a szüleimnek, a bátyámék meg, ha látták is, nem
gondolták, hogy nekem tetszene.
Szösszenet arról, hogy mennyire szeretnénk (szeretnék)
összefüggést találni az élet mozzanataiban. és hogy mennyire baromira nincs
igazunk, de azért mégis.
