2013. augusztus 31., szombat
E
Ennek a fele is alig igaz, és végképp nem gondoltam
komolyan, csak olyan jól esett eljátszadozni a gondolattal (tudom, orvosnál
lenne a helyem, de hé, épp ezért csinálom).
Gyakorlatilag minden részletet megváltoztattam a konkrét szituációból, amikor
végigfutott az agyamon az ötlet. Olyan helyen és olyan helyzetben voltam,
amikor nem volt illő rossz dolgokon gondolkodni, hanem felhőtlenül vidámnak
kellett volna lennem. Ezt nekem.
A
Ez talán eddigi szerény életem leggyengébb pillanata volt.
Ha most valaki azt várná, hogy azt mondjam, hogy egy percig sem gondoltam
komolyan, csalódnia kell, nem szívesen hazudnék.
Ugyanis ezt a blogot (pont e miatt a kis novella miatt) amolyan terápiaként
tekintem (emiatt kezdtem el újra írni), ott meg ugye nem illik hazudni.
Valószínűleg azért képzeltem el ennyire élesen a helyzetet és gondoltam tovább
is, hogy végül ne gondoljam komolyan. Így visszagondolva a helyzet röhejes és
kifejezetten túldramatizált, de akkor és ott nem tűnt annak. Önzőnek igen, de
nem túlzónak. Az, hogy meg merem osztani azt is jelenti, hogy túljutottam
rajta, legalábbis részben. De lehet, hogyha nem sikerült volna, az, amivel akkor
szembenéztem (ami egy kifejezetten pitiáner dolog egyébként, csak én tűztem ki
magam elé akkor elérhetetlennek tűnő célokat), akkor nem biztos, hogy túl
leszek rajta, de hát ez egy másik dimenzió zenéje. A lényeg, hogy ettől
kifejezetten instabil lettem lelkileg, ami elég erősen kihatott az
önértékelésemre.Kicsit kínos, hogy a leírás majdnem olyan hosszú (ha nem hosszabb), mint maga a
novella, de hát terápiát tartok vagy mi.Az már kínosabb, hogy megríkat a saját novellám.
2013. augusztus 5., hétfő
Bukottak
Első szárnypróbálgatások fancfictionök terén. Baromi nyálas, romantikus és igazából semmi értelme. Na jó az én mércémmel még nyálas romantikus, de igazából a Nagy Könyv valószínűleg nem hívná annak. De ha hajnali kettőkor rám jön az öt perc, akkor már le se tudnak lőni. Úgyhogy bocs... (Bétázás: ezazállat, aki tönkretesz köszi ^^)
2013. augusztus 2., péntek
B,
Öh, hát, izé, épp egy olyan dolgot akartam írni, ami nagyon mélyről jött és a következők kifejezetten megakadályoztak benne, innen jött az ihlet (azóta befejeztem: itt található)
A mű készülése folyamán egyetlen kretén állat se vesztette életét.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)