G

Szösszenet arról, hogy mennyire szeretnénk (szeretnék) összefüggést találni az élet mozzanataiban. és hogy mennyire baromira nincs igazunk, de azért mégis.

Egy kisváros csendes, fülledt és unott kora délutánján a városka egy olcsó kis kocsmájában néhány fiatal ebédelt. Diákok még, nincs sok pénzük, nincs sok gondjuk. Vidáman csevegnek az aznapi órákról.
A távolban, valahol a város másik végében egy mentőautó szirénája szólalt meg. Egyikük felfigyelt a hangra. Elgondolkozott. Belegondolt abba, hogy az, aki a mentőben fekszik élet és halál között, vajon mit él át. Vajon feladta-e már, vagy még küzd minden erejével? Vajon gondol-e azokra a gondtalan emberekre, akiknek nem kell a halállal foglalkozniuk? Vajon egy haldokló, vajon az a haldokló, gondol-e a körülötte lévő világra?
Úgy érezi, sose tudja meg.

Egy kisváros csendes, fülledt és unott kora délutánján a városka egyik végében megszólal egy mentőautó szirénája.
Az, aki a mentőben fekszik élet és halál között, fájdalomtól ködös aggyal elgondolkozik. Belegondol, hogy a város másik felén lévő olcsó kiskocsmában vajon ül-e néhány fiatal, mint ahogy régen ők ültek, vajon van-e akár egy is közülük, aki felfigyel a mentőautó hangjára,mint ahogy régen ő tette? Mielőtt elsötétült körülötte minden rájön.
Úgy érezi, tudja.

Egy kisváros csendes, fülledt és unott kora délutánján a városka egy olcsó kis kocsmájában néhány fiatal ebédel. Diákok még, nincs sok pénzük, nincs sok gondjuk. Egyikük kivételével vidáman beszélgetnek az aznapi órákról.
A távolban, valahol a város másik végén egy mentőautó szirénája szólal meg. Ő felfigyel a hangjára. Elgondolkodik. Belegondol abba, hogy vajon, ha egy pisztollyal kilőné a mentő kerekét, akkor abba hagyná-e a szirénázást.
Úgy érezi, menten szétrobban a feje.