The Game is Something

Nos, hogy őszinte legyek hozzátok ezt félig dühömben írom, és erre nem vagyok büszke, de már egy ideje érik bennem ez a vélemény, úgyhogy most kiadom magamból akármi is lesz. Ráadásul szeretnék kérni mindenkit, hogy vegye figyelembe, hogy sohsedesohse írtam még ilyet, úgyhogy nyilván nem lesz tökéletes és az érvelésem főleg nem megingathatatlan, de ez inkább egy vélemény, mint egy kritika.
Oh és: SPOILERS(!!!!)

Szóóóóóóóóval. Végre itt volt, végre megjött és két év várakozás után kevesebb, mint két hétben lezavarták. Szerintem mindenki tudja, hogy miről beszélek, az én korosztályom, az ’én’ stílusú emberek, akik valaha erre az oldalra tévednének, nekik elég nehéz legalább az információ egy kicsi morzsája nélkül élni. Akik mégis megtették, nekik mondom, hogy már lassan egy hónapja, hogy BBCn lement Sherlock várva-várt harmadik évada, amit én (természetesen teljesen illegálisan) már másnap hajnalban egy direkt erre kikészített shock-blanket alatt néztem végig.
És hogy mi volt a reakcióm az első részre? Ez igen egyszerű, mivel megegyezett nagyon-nagyon sokakéval. Az elején egy Michael Fassbender szerű cápavigyorral a fejemen, ami az elején még megvolt és aztán lassan kezdett lehervadni (bár még néhányszor rángott egy kicsit felfelé) és a végére úgy ültem a képernyő előtt, hogy: wat. Ennyi?! Ez minden volt csak nem kreatív, zseniális és izgalmas, mint ahogy elvár…
Hoppá.
Amikor leültem elkezdeni nézni az évadot, megfogadtam magamnak, hogy nem lesznek nagyok az elvárásaim. Hogy miért? Mert soha nem fog megfelelni az elvárásaimnak. Soha nem fogok és soha nem fog senki tökéletes évadot/részt kapni. Nekem ez tetszik, neked az. Úgyhogy inkább hátradőlök, és csak élvezem. De tudjátok, hogy Sherlockkal mi a legnagyobb probléma? Hogy volt két évünk. Ez alatt a két év alatt a sorozat átalakult. Már nem sorozat többé, hanem maga a szentírás lett, a tökéletes sorozat. Mindenki elemezte, mindenki olyan összefüggéseket talált benne, amiket, ha Mofftissék valaha elolvasnának, fognák a fejüket és, annyit kérdeznének: „Tényleg? Nekünk nem tűnt fel.” Emiatt olyan elvárásokkal ült le a kritikusabb fele a fandomnak, amit lehetetlen teljesíteni.
Persze nem azt mondom, hogy az ellenkezője a jó. Nyilván az a hozzáállás, hogy „hiszen ez Sherlock, ez csak jó lehet!” sem megfelelő, főleg, hogy az első rész tényleg a három évad legrosszabb része volt. Ami nyilván nem jó marketing, mert a rajongótábor egy mindblowingoló (multilengvidzs fo da vin) részt várt volna, és a nagyrészük nem kapott. De én láttam proper kritikákat, sőt, ami a legfontosabb, a rajongó tábor kritikáit, amik egy nem-olyan-jó rész után (mert nem mondhatjuk azt, hogy az egész rossz volt) leírták az egész évadot. Sőt, nekem személy szerint vannak olyan ismerőseim, akik az évad kezdete előtt közölték, hogy ez, bizony, drága barátom, ez szar lesz.
Én meg ültem a laptop előtt és, így: Excuse you! Mivan?! Teaserből nem írunk le semmit, mert mindnyájan tudjuk, hogy „don’t  judge a book by it’s cover”. Főleg egy fangirlnek illene ezt tudni, hiszen te is ezt várod el az emberektől nem? Hogy lássanak át book/tumblrnerd külsődön és lássák meg az igazi értékeid és emiatt te is nyilván mindenhez és mindenkihez így viszonyulsz. Nyilván. Pluszba, ha úgy állsz hozzá valamihez, hogy ez rossz lesz, akkor nyilván rossz lesz. Ez mindennel így van. Ráadásul, az illető ismerősömnek (nem emlékszem, hogy ki volt, nem is érdekel) az volt az egyik main indoka, hogy Anderson OOC. Itt volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy ignorálom ezt a véleményt, mert szerintem nem megalapozott. Ugyanis kérnék szépen egy embert, aki elmagyarázza nekem, hogy Anderson hogyan is OOC. Ő nem egy original Mofftiss karakter? És ha az, és Mofftiss írja a szövegét, a jellemváltozását, mindent, akkor hogyan a jó büdös francba is lehet már az OOC?! Max a te elképzeléseid voltak rosszak a karakterről, amik, ezek szerint, OOCk, és deal with the plot twist, pls. Egyébként meg, ha ennyire zavar, hogy bárki is OOC a sorozatban, akkor kérlek, menj vissza az első évad első részéhez és vess egy sanda oldalpillantást Mycroftra. Köszönöm.
Aki pedig az első rész miatt kijelentette, hogy „nah ez szar lesz”, annak azt ajánlom, hogy nézzen rá az összes többi sorozatára és mondja meg, hogy melyik az a rész, amiről nem beszél, mert messze kategórián aluli lett. Ugye? Nyilván nem jó, hogy a legjobban várt évad első része lett ilyen, de ezen is át kellett esni.
Ez után a rész után a Sherlock fandom és maga a sorozat is lekászálódott végre szentséges egekből és szembenézett azzal a ténnyel, hogy ez is csak egy sorozat, hibákkal, jó és rossz részekkel, jó és rossz évadokkal. És tudjátok mit? Én kurvára örülök neki, hogy ez megtörtént.
Jó, jó, de akkor mi van az évad többi részével? Azok meglepően okék lettek. Értem én ezalatt azt, hogy aki képes volt rá, az első rész után lejött a rózsaszín felhőről, kisebb elvárás, nagyobb bizakodás és szórakozni vágyás, annak nagyon jó volt. Akik meg már leírták a sorozatot, őket meg úgysem lehet már meggyőzni, mert ők innentől kezdve, akármi történik, ha az évszázad legnagyobb plot twistjei derültek volna, ki, ha Miguel végre összeházasodott volna Juannal, akkor is azt szajkózták volna bele a fekete éterbe, hogy: „ez szar.”
Nekem például még a szintén sokak által szidott második rész is nagyon gyorsan a kedvenc Sherlock részeim közé ugrott. És most nem az esetre gondolok. Az legalább annyira gagyi és unalmas volt, mint az elsőben, csak itt nem érdekelt. Miért? Mert éppen a tüdőmet kerestem valahol a szobám padlóján fetrengve. Igen, szerintem vicces volt. Nagyon. Én sírtam a röhögéstől a végére (mármint a vidámabb részek végére). Tudom, sokaknak erőltetett volt (amit egyszerűen nem értek, mert ha lehet hinni a híreknek, akkor a 80%a improvizáció volt), meg túl sok (there’s no such thing as enjoying yourself too much). Voltak, akik azt mondták, hogy túl vicces volt és ezért nem illett bele a sorozatba.  Kedves fan társaim, íme erről az én véleményem: Sherlock nem Hannibal, Sherlock nem American Horror Story, Sherlock nem Bates Motel. Sherlock egy egyszerű krimisorozat, ami tök véletlen jól sikerült. És mint az, megérdemli, hogy legyen egy gagrész benne. Mint Supernaturalben, ami egyébként, szerintem, sokkal kevésbé helyén való, mint Sherlockban, de ezt a kritikus gondolkodásúak nem így látják. Nem volt OOC, Sherlock nem akart berúgni, John volt a hunyó, ezt vártuk, köszönjük. Oh, és „túl sok Johnlock volt benne”. Egyrészt lennének olyanok, akik erre azt mondanák, hogy there’s no such thing as too much Johnlock, de szerencsétekre én nem ilyen vagyok. Én az vagyok, aki azt mondja nektek, hogy: NÉZZÉTEK MEG MÉGEGYSZER AZ ELSŐ KÉT ÉVADOT! Ti látjátok, amit néztek?! Ti nézitek, amit láttok?! Csak ennyit akartam erről.
És itt jön a rettegett 3. rész. Hogy erről én mit gondolok? Imádom. És tudjátok miért? Azért, mert Mary egy kibaszott fejvadász, Mrs. Hudson egzotikus táncolt anno és igen, Charles. Augustus. Magnussen miatt.
Imádtam Mary plot twistjét, imádtam rá a magyarázatot, imádtam mindenkinek a reakcióját rá, ezzel az eseménnyel kapcsolatban egyszerűen mindent imádtam. Imádom Maryt, imádom, hogy házasok, imádom, hogy szeretik egymást Sherlockkal és még azt is imádom, hogy terhes, pedig azt igazán nem kéne, mert azon az elején fel voltam háborodva, de már nem érdekel, egyszerűen imádok mindent, ami a körül a nő körül forog.
Oh, igen. És imádom Sherlock elmepalotáját. Ezt nem hiszem, hogy részletezni kell, mert ebben nagyjából mindenki egyetértett (ÉS ADJATOK MÁR BCNEK EGY KICSESZETT BAFTÁT SHERLOCKÉRT).
Jajj, és majdnem kihagytam. Janine. Yessss. Igen, őt is szerettem. És miért? Mert Sherlockon az első pillanattól látszik, hogy színészkedik. Ott van a tény, hogy ignorálja, amikor nincs mellette, hogy nem szeret beszélni róla és az a tipikus, tipikus pillanat, amikor lefagy az arcáról a mosoly abban a pillatanban, hogy Janine elfordul tőle. És Janine hogy reagálta le, amikor minden kiderült. Én azt hittem a nyakába ugrok annyira zseniálisan. Én is ennyire lazán akarom az ilyen helyzeteket kezelni. Marry me. Na jó, ne, mert el kell ismernem, hogy kapcsolatban bűn irritáló volt. De egyébként bírtam. Kellően badass volt Sherlock mellé. Ami nyilván nagyon keveseknek tűnt fel, mert mindenki vörös köd mögött elvakulva fújtatott rá, MERT SENKI NEM JÁRHAT SHERLOCKKAL!!! A Sherlock fandom, véleményem szerint, úgy viszonyul Sherlockhoz, mint Anglia I. Erzsébethez: szűz, az is marad, nem, nem lesz senkije, nem randizhat senkivel, ISTEN MENTS, HOGY BOLDOG PÁRKAPCSOLATBAN ÉLJEN! Ez alól nyilván a különböző shippek mentesülnek, de a kollektív tudat ez. Nagyon. És persze mindenki fellélegzett, amikor kiderült, hogy nem feküdtek le. Mert akkor ugyebár Sherlock már nem lenne szűz. Az meg nem. jó.
És akkor most jöjjön a lényeg. Az, ami miatt eredetileg elkezdtem.
Charles. Augustus. Magnussen.
Mielőtt elkezdem, hogy megértsétek, el kell árulnom magamról valamit. Imádom a filmekben/sorozatokban/könyvekben a gonoszokat. És most nem csak Jimről, vagy Lokiról beszélek. Mindenkit. Igen, még azt a seggfej Joffreyt is. Imádom. Mert seggfej.
Most már megérthetitek, hogy miért is tartom CAMet zseniálisnak. Mert utáltam. Nem vagyok benne biztos, hogy rühelltem-e valaha ennyire karaktert azért, mert direkt úgy írták meg, hogy utáljam. És ettől válik zseniálissá. Undorodtam tőle az első néhány perctől kezdve és ez teljesítmény.
És most jön az én kis saját plot twistem. Ki tudja, ki nem CAMet egy olyan drága színész férfiú játssza, aki happens to have a brother. Nah és nem is akármilyen testvér, hanem Mads Mikkelsen személyesen, aki a mindnyájunk által imádott Hannibal Lectert játssza az NBC nagyjából új sorozatában. „Jajj, de jó!” mondaná néhány hónappal ezelőtti naiv énecském „láthatunk még egy Mikkelsent, biztos jó lesz.” Nos, mondanom sem kell, nem az utóbbi részében csalódtam a dolgoknak. Hanem a rajongótáborban, ismét. Ugyanis, a nagyrész, ahelyett, hogy ennek örülve, ezen felbuzdulva és ezt kihasználva nekiállt volna ontani magából a crossovereket (amik egyébként születtek, de messze nem annyira hangosak, mint a másik véglet), hanem köszörülte a nyelvét. Durván. Egyrészt megindultak a hasonlítgatások, amik logikátlanok és sértőek, másrészt megindult a tipikus Moffat szidás: „csak azért van Lars benne, hogy Sherlocknak is legyen egy Mikkelsenje és ezzel Sherlock nézésre csábítsák a népes fannibal tábort.” Itt kb. elröhögtem maga. Kínomban. Egyrészt: ezek szerint az emberek szerint kikből áll a Hannibal fandom? Szerintük, vajon, miért jelent meg olyan pillanatok alatt, és miért ennyire kattant?! Így van. Azért, mert a nagy részük már tumblrhöz ragadt, a várakozástól megzakkant, friss csontra váró Sherlockian. Mint én. Tudom, vannak olyanok, akik Hannibalt néznek, Sherlockot meg nem, de én egy kezem meg tudom számolni ezen ismerőseim számát. Erre viszont a „kritikus tömeg” is hamar rájött, tehát kellett valami, ami jobb. Oké, íme: „Moffat megpróbálja lemásolni Hannibalt!” Nopenopenope. Tényleg? Tényleg ennyire logikátlan a Sherlock fandom? Elmondom mi a közös Hannibal és CAM között: mindketten jólfésült, pszichopata, manipulatív főgonoszok. Tádááá! És tudjátok, hogy miért különleges ez a közös tulajdonságuk? Mert minden, valamire való főgonosz mostanában ilyen. A többit egyszerűen nem lehet eladni! Potenciálatlanoknak tűnnek. Jaguar reklám: It’s good to be bad. Jólfésült brit főgonoszok. Mindenki más pocsék és senkit sem érdekel. CAM pofátlan, kifffffejezetten rude, nem öl, nem mocskolja be a kezét, nem eszik embert. A tipikus főgonoszi jellemeken kívül semmi köze nincs Hannibalhoz. „Jó, de megnyalja a nő arcát!” … … -.-’ Jah. Tiszta Hannibal. Tényleg.
Valahol olvastam, hogy az, hogy elmepalotája van, meg hogy felismeri a parfümöket szaguk alapján, az hasonlítja Hannibalhoz. Erre csak azt mondanám: nem. Ez nem Hannibalhoz ez Mycrofthoz hasonlítja. Mert az utolsó rész még véletlenül sem Sherlock és CAM játéka volt. Ó, nem. CAM és Mycrofté. ÉS CAMnek olyannak kellett lennie, mint Mycroftnak. Mert, mint a részből kiderült, vannak más emberek is olyanok, mint a Holmes tesók. Vannak olyanok, akik nem tudják kezelni ezt az adottságot, vagy máshogy kezelik, mint mások elvárnák tőlük, mint Sherlock (helló, Billy), és vannak olyanok, akik hatalomszerzéshez használják, mint Mycroft (helló, CAM).
Szóval nekem az egész összehasonlítgatás logikátlan és felesleges hibakeresés.
Visszatérve a fő részekre: volt, aki kifogásolta John és Sherlock búcsúját. Hogy nem borultak egymás nyakába, nem sírtak, hogy jajj, sose látlak viszont. Erre egyszerű a magyarázat. John nem tudta, hogy Sherlocknak a küldetés alatt meg kell halnia. Még meg is kérdezi, hogy mi lesz a hat hónap után. És, a Johnlock fandom bármennyire is akarná, Sherlock nem szerelmet akar vallani neki a végén, hanem elmondani neki, hogy meg fog halni, hogy soha többé nem látják egymást. És csak azért nem mondja ki, mert nem akarja Johnt látni, megint. Látta már Johnt elsiratni őt és nem akarja még egyszer látni. Ráadásul, ha elmondaná neki, akkor lehetséges lenne, hogy John otthagyná Maryt és a kislányukat (Mary engedné elmenni, ebben biztos vagyok, vagy még inkább menne velük) és menne Sherlockkal, mert akkor hátha, hátha életben marad. És Sherlock ezt nem akarja. Sherlock egy nyugodt életet akar Johnnak, vagy, ha nem is nyugodtad, de mindenképpen biztonságosat. Ezért nem mondja el neki. Ezért hazudik, ezért nevetteti meg helyette. Mert azt akarja, hogy az utolsó közös emlékük ne sírás és szomorúság és megbánás legyen, hanem vicc és nevetés. *Oh baszdmeg megríkatom magam.*
Legutoljára pedig: van olyan ismerősöm (nem tudom, hogy ki, nem is akarom tudni), akinek annyira nem tetszett az évad, hogy ő feladta, hogy Sherlock valaha is jó lesz újra és megfogadta, hogy nem fogja a további évadokat nézni. Három rész után. Remélem érzékelitek. Három rész.
Hát jó. Egészségetekre. Ha tényleg ennyire csalódtál benne, senki nem állíthat meg és főleg senki nem kérdőjelezheti meg a döntésed. Ennek a célja sem az, hogy meggyőzzön róla, hogy igazából mekkora egy hülye vagy, hogy nem tetszik valami, ami nekem igen, még akkor is, ha ez jön le belőle. Ennek mindössze az volt a célja, hogy elmondhassam, mennyire nem értem leg többötök indokait. Nagyon sok van, amivel egyetértek, hiszen nem lett hibátlan az évad. Ahogy egyik évad sem volt soha hibátlan. Csak ezt már nagyon régen elfelejtettük.